Mi a teendő a korai ejakuláció ellen?

A szakorvosok régóta kutatják arra a kérdésre a választ, hogy mit is jelent a túlságosan korai magömlés? Persze laikusként ez a kérdés nagyon egyszerűnek tűnhet, azonban nem ennyire szimpla ez az egész. Ugye a korai ejakuláció egyeseknél egy kínos, kényes téma, ezért nem igazán boncolgatják ezt a szakemberekkel a páciensek.

Korai ejakuláció megelőzése

Pedig erről mindenképp szükséges beszélni, főleg a beteg részéről, ha azt akarja, hogy erre a gondra megoldás szülessen. Először is azt szükséges tisztázni, hogy a magömlés egy abszolút naturális válaszreakció.

A szexuális izgalom hatására erekció lép fel, amelynek végén végbemegy a magömlés, amit követően a péniszből kiáramlik a vér és az elernyed. Utóbbi fázis abban az esetben a legjobb, ha akkor következik be, amikor a partner is a csúcsra ért.

Igen ám, de a gondot az jelenti, hogy korai ejakuláció történik, és a hölgy még közel sem volt a csúcshoz. Ez aztán a férfinál szégyenérzetet kelt, ami miatt a következő együttlétkor még stresszesebb és sokszor még a merevedés sem megy végbe. A korai ejakuláció ezért is egy annyira bonyolult, kényes téma.