A nedvességet kedvelő körtefa

Egy nagyobb kertből egyszerűen nem hiányozhatnak a klasszikus gyümölcsöket termő fák. Ezek adják meg voltaképpen a megfelelő hangulatot, és végső soron termésük fogyasztásának lehetősége is kellemes élményt garantál. Az alma és barack mellett talán a körtefa az, amit érdemes az elsők között említeni. Természetesen, ezeken kívül még számos más fajta létezik, de főként ez a néhány jut az ember eszébe.

Az ültetést követően minden évben minimális ápolásra szoruló körtefa a mérsékelten meleg és csapadékos klímát kedveli leginkább. Ezért gondoskodjunk elegendő nedvességről számára, főleg a virágzás és termés időszakában. Jó néhány körtefa típus közül választhatunk, így jól fontoljuk meg, hogy melyiket rendeljük meg.

A vásárlás ma már online is végezhető néhány kattintással. Ha most vágunk bele először a körtefa ültetésébe, akkor csakis kellő körültekintéssel végezzük el azt. A megyeriszabolcskerteszete.hu oldalon sok hasznos tanácsra bukkanunk a témában, amiket fogadjunk meg. Amennyiben ezt megtesszük, a kis körtefa gyorsan magasra, erősre nő és bőséges termést hoz.